Szécsi Zoltán: Pislákol a fény az alagút végén

Szécsi Zoltán: Pislákol a fény az alagút végén

csőd
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 14. 20:55
Új szponzorok felkutatása az elsőrendű feladat most az egri vízilabdasport megmentése érdekében. De nem mindenki várja meg a konszolidációt.
szs

Amint beszámoltunk róla, szerdán jó pár viharfelhő távozott Eger felöl, ugyanis a hétfőn csődöt jelentett klub igyekszik kilábalni a bajból.

– Az túlzás, hogy látszik a fény az alagút végén, inkább azt mondhatnám: pislákol – nyilatkozta lapunknak Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-kapus, az Egri Vízilabda Kt. vezetője. – Mivel segítséget ígért a sport államtitkárság és magunk is új pénzügyi támogatót keresünk, kilábalhatunk a bajból. Most úgy tűnik, az utánpótlás több mint 300 gyerekpólósa továbbra is edzhet, illetve a női és férfi élvonalbeli felnőttcsapatunk is folytathatja majd a küzdelmet az új bajnoki kiírásban.

A végső nyugalomig persze még sok víz elfolyik az Eger-patakban, viszont összesen kilenc játékos jelezte távozási szándékát. Közöttük öt olyan, akiről már korábban lemondtak, és négy friss igazolású – ők valamennyien máshol keresik a boldogulás útját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.