Halálfélelme volt a repülőn Varga Jánosnak

Tizenévesen az abonyi téglagyárban dolgozott, amikor a csupaizom srácra felfigyelt Skultéti Sándor, a helyi birkózószakosztály edzője. Levitte Vargát a terembe, miközben édesapjának megígérte, bajnokot farag a gyerekéből.

A kis Varga nagyon utálta, hogy minden edzésen feltörlik vele a szőnyeget. El is ment a kedve, otthagyta a gyűrt fülűeket.

– Ha nincs Sándor bácsi, lehet, örök életemre téglagyári melós maradok – emlékezett vissza. Az eredmények igazolták tehet­ségét és az edzője jó szemét. Fiatalon meghívták a felnőttválogatottba, Tatán, az edzőtáborban kellett jelentkeznie Matura Mihály kapitánynál.

– Elszontyolódtam, hogy semmi üdvözlés, de Polyák Imre, akivel egy szobába kerültem, megnyugtatott, este különleges élményben lesz részem. Hát, szívesen kihagytam…

Szokás volt, hogy az újoncokat beavatási ceremónián fogadják a csapatba. Ezen Ramszesznek is – ezt a nevet kapta társaitól – át kellett esnie.

– Bírósági tárgyalás volt a teremben. Kozma Pici volt a vádló, vele csatázott a védőm, az örök barát, Polyák Imre. Vesztettünk, így nem maradt el a büntetés. Azt hittem, az abonyi „szőnyegfeltörlésnél” rosszabb nem jöhet. Úgy elverték a fenekemet, ki kézzel, ki papuccsal, hogy másnap csak állva tudtam ebédelni.

Ramszesz, kiheverve a megpróbáltatásokat, helyet követelt magának a jokohamai vb-csapatban:

– Életemben először ültem repülőn, tele volt a nadrágom. Szorítottam a karfát, visszasírtam a téglagyárat, pedig a java még hátravolt. Leállt a gép egyik motorja, pont, amelyiket az ablakon át láttam. Mondtam Maturának, Miska bácsi, köszönök mindent, szép volt eddig…

Ebben tévedett Varga. A gép rendesen földet ért, ezüstérmet nyert az első világbajnokságán, majd csúcsra ért Mexikóban: olimpiai bajnok lett.