Botrány lett a focimeccsből, mert szexbabákat ültettek a lelátóra

Botrány lett a focimeccsből, mert szexbabákat ültettek a lelátóra

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 18. 17:30
Bors

A koronavírus-világjárvány miatt a legtöbb sportesemény egyelőre csak nézők nélkül, üres lelátók előtt folytatódhat. A dél-koreai első osztályú labdarúgó-bajnokság is újraindult a hétvégévén és az FC Szöul vasárnap 1-0-ra győzött hazai pályán a Kvangdzsu FC ellen, ám a találkozó végül nem emiatt vonul be a történelemkönyvekbe.

A szöuliak a hangulat javításaképp arra gondoltak, hogy beültetnek pár, a csapatuk mezébe öltöztetett próbababát az üres stadionba, és a kellő távolságra ültették. Ám hamar kiderült, hogy a klubnál nem hétköznapi babákat vagy kartonmasé figurákat választottak a meccsre, hanem meglehetősen élethűnek kinéző szexbabákat. Összesen 30 manöken volt a stadionban, ebből 28 nő és kettő férfi, írja a BBC.

Az FC Szöul illetékesei először azt mondták, hogy a lelátón nem szexbabák, hanem „prémium manökenek” ültek, de később beismerték, hogy azok valóban egy szexuális játékokat gyártó beszállítótól származnak. Állításuk szerint a cég, amelyiktől a babákat szerezték be, korábban a SoloS nevű szexbabagyártónak biztosította a mostani „mesterséges szurkolókat”, és csak ezért volt a pólójukon a cég logója.

Mivel az ügy az egész dél-koreai közvéleményben botrányt kavart, így a klub kénytelen volt nyilvánosan is bocsánatot kérni a tévedéséért. De a csapat legalább győzött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.