Elismerte és megbánta tettét az a ferencvárosi fociszurkoló, aki két éve a hatéves kisfia kezébe adott egy hanggránátot a Fradi-DVTK bajnokin. Ahogy azt a Bors is korábban megírta a szerkezet felrobbant a gyermek kezében, a fiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba, több operáción átesett.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az apa ellen.
„A vádirat szerint egy harminchét éves férfi 2018. május 27-én, az esti órákban, hatéves gyermekével együtt, szurkolóként vett részt egy futballmérkőzésen egy IX. kerületi sportarénában. Az apa elővett a ruházatából egy úgynevezett stroboszkópot, azt meggyújtotta és a pirotechnikai eszközt átadta a fiának, akinek a kezében az felrobbant, és közvetett életveszélyes sérülést okozott. A fiút a helyszínen ügyelő mentősök szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították.” – írja az ügyészség közleményében.
Hozzátéve, a cselekményt beismerő és megbánó apa ellen gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Továbbá indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.