Saját vérükkel segíthetnek az úszók a koronavírus elleni harcban

Saját vérükkel segíthetnek az úszók a koronavírus elleni harcban

Kapás Boglárka
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 23. 22:15
Elképzelhető, hogy Kapás Boglárka, Kozma Dominik és több neves úszó a saját vérével járul majd hozzá ahhoz, hogy hazánk sikeresen vívja meg harcát a koronavírus-járvánnyal.
Bors

Könnyen lehet, hogy a 27 éves világbajnok úszó, Kapás Boglárka fogja olyasvalakinek az életét megmenteni, aki súlyos állapotba került a koronavírus miatt. Tegnap próbálták ki először Magyarországon a vérplazma-terápiát egy súlyos állapotú betegen. A kezelés lényege, hogy a felgyógyultak ellenanyagát használják fel a betegség leküzdésére.

Az úszóknál is felvetődött annak lehetősége, hogy vérplazmájukkal segítsenek beteg honfitársaikon. Mint ismert, március végén derült ki, a külföldi edzőtáborból hazaérkező sportolók, edzők közül tízen megfertőződtek, köztük a világbajnok Kapás, valamint Kozma Dominik, Bohus Richárd, és Horváth Dávid is. Valamennyien tünetmentesen vészelték át az időszakot, és mostanra mindegyikük tesztje negatív lett, így hétfőtől újult erővel vethetik magukat a munkába. Minthogy élsportolókról van szó, szervezetük igazán erős, az immunrendszerük könnyedén bánt el a kórral. Ahogy leküzdötték a betegséget, testük ellenanyagot termel, a vérplazmából ezt próbálják kinyerni.  

Tom Hanks is beszáll

Az Oscar-díjas színész, Tom Hanks és felesége, Rita Wilson is vért adott a koronavírus elleni védőoltáshoz. A 63 éves amerikai világ­sztár elmondta: hordozzák az antitestet a szervezetükben, így felajánlották a vérplazmájukat és a vérüket a vírus elleni vakcina kifejlesztéséhez. A színész és felesége a múlt hónapban fertőződött meg Ausztráliában.

– A Magyar Úszószövetség valamennyi válogatott versenyzőtől vérmintát vett. Nemcsak azt vizsgálták, negatív lett-e a koronavírus-tesztjük, hanem azt is, hogy szervezetük termelt-e ellenanyagot – mondta a Borsnak a MÚSZ sajtófőnöke, Csurka Gergely. Megtudtuk tőle, hogy nem csupán a betegeket, hanem mindenkit leteszteltek, és jelenleg a vérminták elemzésére várnak. – Az még nem biztos, hogy minden úszó alkalmas lesz vérplazma adására, de nagyon valószínű, hogy többen segíteni tudnak majd a betegek kezelésében – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.