Kalmár Zsolt: Szó nélkül belementünk a jelentős csökkentésbe

Kalmár Zsolt: Szó nélkül belementünk a jelentős csökkentésbe

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 16. 18:45
Bors

A friss hírek szerint a MOL Fehérvárnál három hónapig 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak a futballisták, míg nemrégiben a szlovák élvonalbeli Dunaszerdahelyen egyeztek bele a játékosok az európai szinten is ritka, 40 százalékos bércsökkentésre. 

– A sportigazgató közölte velünk a döntést, a játékosok pedig kivétel nélkül jól fogadták, mindenki egyetértett abban, hogy segítenünk kell a klubnak ebben a nehéz helyzetben  – mondta a Borsnak a DAC magyar válogatott középpályása, Kalmár Zsolt. Hozzátette, a csökkentés mértékéről senki nem alkudozott, azonnal rábólintottak a 40 százalékra. A játékosok addig kapják a kevesebb pénzt, amíg újra el nem indul a bajnokság. Ám ennek időpontja egyelőre megjósolhatatlan. – Mi így tudunk segíteni a klubnak, és az ott dolgozó alkalmazottaknak  – tette hozzá.

A 24 éves játékos amellett, hogy lemondott fizetésének jelentős részéről, a válogatottal a mentők és a Szent László Kórház munkáját támogatta pénzzel, barátaival pedig a lakóhelyén, Győrben is jótékonykodott az elmúlt hetekben.

Néhány példa a fizucsökkentésekre a foci világából:

DAC: 40% a bajnokság folytatásáig
DVTK: 30% meghatározatlan ideig
Fehérvár: 20% három hónapig
Juventus: 100% négy hónapig
Barcelona: 70% meghatározatlan ideig
Atlético Madrid: 70% meghatározatlan ideig
Real Madrid: -10% meghatározatlan ideig
Bayern München: -20% meghatározatlan ideig
PSG: -50 % meghatározatlan ideig

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.