Miatta fenyegeti börtön a Real csatárát

Miatta fenyegeti börtön a Real csatárát

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 25. 10:15
Óriási bajban van a Real Madrid focistája, Luka Jovics. Börtönbe kerülhet, amiért csaja szülinapi bulija miatt elszökött a vírushelyzet miatt bevezetett karanténból.
K. B.

Nyomozás indult Jovics ellen, és ha beigazolódik a bűnössége, lecsukhatják – jelentette be Alekszander Vucsics szerb miniszter.

A 22 éves focista elhagyva a házi karantént – amire a Real Madrid játékosait azután kötelezték, hogy a klub egyik kosarasa megfertőződött – magánrepülőjével hazautazott terhes párjához, Sofija Milosevicshez. Ezzel ugyan „csak” a klub előírását szegte meg, de amikor elment párja 29. szülinapi bulijára, majd az utcán sétálgatott, azzal már a szerb törvényeket is áthágta.

A járvány sújtotta országból hazaérkezőket ugyanis 28 nap karanténra kötelezik. 

Falja a sportolókat

Jovics tavaly jött össze a szerb modellel, aki előtte egykori frankfurti csapattársával, a horvát Ante Rebiccsel kavart. Korábban a Portsmouth korábbi focistájával, a szerb Dusko Tosiccsal, valamint a szintén szerb Viktor Troicki teniszezővel is összeszűrte a levet. 2015 és 2018 között pedig a szintén szerb Adem Ljajics párja volt, aki jelenleg a Besiktas focistája.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.