Vogel Adri elveszítette a látását – szerencsére csak átmenetileg

Vogel Adri elveszítette a látását – szerencsére csak átmenetileg

autóverseny
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 11. 17:15
Igaz sportember, tehát versenyidényen kívül sem hanyagolja el az autózást Vogel Adrienn.
Bors

A TV2 Supercar című műsorának háziasszonya, a 2017-ben az év legjobb magyar női autóversenyzőjének választott sportoló szinte rajongva követi a Daka-rali eseményeit. Ami nem véletlen, hiszen ő maga is kipróbált már egy Dakarra épített járművet, amelynek ülésében egy pillanatra még a látását is elvesztette.

– Szinte megállás nélkül követem figyelemmel a Dakart – újságolja a BorsOnline-nak Adri. – Teszem ezt azért is, mert egyik csapattáram, Kuba Przygonski is a résztvevők között van. Nem hiszem, hogy létezik ennél keményebb kihívás egy autóversenyző számára.

A szőke pilóta hozzáteszi, nagyon át tudja érezni e verseny különleges követelményeit.

– Magam is vezettem ilyen járművet, egy dakaros Tátra kamiont próbáltam ki – magyarázza.

– Újdonság volt, a viadalt végigcsinálni pedig igazán emberfeletti feladat, amire mentálisan és testileg is fel kell készülni. El sem tudjuk képzelni, mi mindent kibírnak ezek a járművek. 2017-ben vezettem az ezer lóerős Tátra versenykamiont. Egy olyan prototípust, mely az élmezőnyhöz sorolandó. Tapasztaltam, milyen az, amikor a futómű féktávon dolgozik. Olyan ütéseket kaptam a gödrökben alulról, hogy egy pillanatra elment a látásom is. Később aztán kiderült, hogy a Dakar-pilóták rendszeresen átélnek ilyen élményeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.