Vízilabda EB: Vogel Soma a büntetőölő

Vízilabda EB: Vogel Soma a büntetőölő

vízilabda-Eb
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 28. 10:15
A magyar pólóválogatott kapusa nem először dönt el finálét azzal, hogy büntetőt hárít. Vogel Soma védése most Eb-címet ért.
Bors

Mindössze egyetlen védésre volt szüksége ahhoz a magyar vízilabda-válogatott kapusának, Vogel Somának, hogy hőssé váljon a spanyolok elleni Eb-döntőben.

A 22 éves hálóőrt a büntetőpárbaj utolsó két körére küldte be Märcz Tamás szövetségi kapitány. A Fradi kapusa pedig élt a lehetőséggel, és hárította Granados ötméteresét, ezzel pedig 21 év után Európa-bajnoki címhez segítette Magyarországot.

– Olyan adrenalin dolgozott bennem, hogy a padon „beme­legedtem” – válaszolt arra a felvetésre Vogel, hogy játék nélkül,  rögtön az ötméteresekre kellett felpörögnie.

Märcz Tamás: Jó döntés volt a kapuscsere

Már a büntetők előtt megbeszélte Märcz Tamás Vogel Somával, hogyha a spanyolok sorozatban három ötméterest is értékesítenek, akkor beáll Nagy Viktor helyett.

– Soma jól védi a büntetőket, meg tudja zavarni a lövőjátékost. Szépen emelkedik ki a vízből, úgyhogy ez jó döntés volt. Két remek kapusunk van, mindketten megérdemlik a dicséretet – mondta a szövetségi kapitány.

– A cserekapusnak az a feladata, hogy azonnal készen álljon, ha be kell ugrani a medencébe. Különben is, csak kettőt kellett ugranom. Märcz húzása nem volt meglepő, hiszen a magyar kapus nem először dönt el meccset azzal, hogy ötméterest hárít. Válogatottban és klubszinten is csúcsra juttatta csapatát egy-egy bravúrral.

– Gyerekkorom óta gyakorlom, hogy kell kijönnöm a büntetőknél. Az Eb alatt is folyamatosan készültem erre. Örülök, hogy ismét beigazolódott, érdemes ezzel is foglalkoznom – mondta a Borsnak Vogel. K.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.