Képtelenség megverni a bajnokságban Liverpoolt, amely továbbra is veretlenül vezeti a Premier League-t. Sőt, mivel Roberto Firmino góljával a csapat a Spurst is legyőzte a hétvégén, az első csapat lett Európában, amely az első 21. bajnokin 20 győzelmet aratva 61 pontot gyűjtött. Korábban a Bayern München a 2013–2014-es, a Manchester City a 2017–2018-as, a Juventus és a PSG pedig a 2018–2019-es szezonban 59 pontot szerzett ennyi meccsen, ezt a csúcsot adták át a múltnak a vörösök. Egy olyan ligában, amelyről azt állítják, a legkiélezettebb és legkiegyensúlyozottabb.
– Amikor mondták, hogy rekordot értünk el, nem éreztem semmit. Úgy értem, 50 éve vagyok a fociban, és ha azt mondják, hogy ez valamikor megtörténik, azt gondoltam volna, lehetetlen. Most pedig megtörtént, mégsincs rám hatással, nem tudom, mi a baj velem – fogalmazott a csapat sikermenedzsere, Jürgen Klopp. Hozzátette, nyilván ez egy kivételes teljesítmény, de a meccs előtt egy másodpercig sem gondoltak erre.
A Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki címvédő csapat a rekordrajttal már 16 pontos előnyt dolgozott ki a bajnoki tabellán – a Manchester City lapzártánk után feljebb zárkózhatott –, hogy 30 év után Premier League-győzelmet ünnepelhessen. Legutóbb Angliában egyébként a 2003/04-es idényben az Arsenal volt képes veretlenül lehozni egy teljes szezont, a londoniak akkor 26 győzelemmel és 12 döntetlennel 90 pontot gyűjtöttek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.