Két óra alatt készül el Isael haja

Két óra alatt készül el Isael haja

Fradi
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 29. 10:15
Megirigyelte Gróf Dávid hajszínét a Fradi brazil focistája, Isael, akinek leg­újabb frizurája ugyanabban a szigetszentmiklósi szalonban készült, mint csapattársáé.
K. B.

A Pest megyei Szigetszentmiklóson készülnek a labdarúgó NB I legextrémebb frizurái: a Fradi-kapus Gróf Dávid fodrászához, Várady Szabolcshoz kezdett el járni ugyanis a klub másik különleges fürtjeiről elhíresült focistája, Isael is. A brazil játékos gyakran változtatja hajkoronáját, volt, hogy befonatta azt, egy ideje pedig szőkén mutatkozik.

– Dávid már másfél éve a vendégem, és a mostani hajszíne annyira megtetszett Isaelnek, hogy legutóbb eljött vele hozzám – mesélte a Borsnak Szabolcs, aki kihívásnak tekintette elkészíteni a támadó frizuráját. – Olyan a haja, hogy megáll benne a fésű, vizesen pedig egybeáll az egész. Korábban is dolgoztam már ha­sonlóan erős fürtökkel, de Isaelé közel áll az afrohajhoz. Mivel minél világosabb színt szeretett volna, majdnem egy óráig szívattuk a sötét haját, majd befestettük, oldalt és hátul pedig felnyírtam neki. Az egész nagyjából két óra alatt készült el.

Isael állítólag nagyon elégedett Szabolcs munkájával, úgy fogalmazott: még sosem volt ilyen jó színe a hajának, úgyhogy hamarosan újabb szőkítésre jelentkezik nála. Mint azt a fodrász elmondta, erre nagyjából havonta van szükség, a hajnyírásra viszont gyakrabban, általában kéthetente érkeznek hozzá a Fradi focistái. Mellettük Ritter Árpád korábbi birkózó is Szabolcs állandó vendégei közé tartozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.