Gyász: 25 évesen öngyilkos lett a DVSC korábbi focistája

Gyász: 25 évesen öngyilkos lett a DVSC korábbi focistája

DVSC
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 09. 19:10
Bors

Vasárnap öngyilkos lett a 25 éves Molnár Tamás, a DVSC korábbi focistája – írja az Origó a szabolcsfociinfo.hu-ra hivatkozva. 

A DVSC felnőttcsapatában is bemutatkozott a tehetséges labdarúgó.

Posted by DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club) on Monday, December 9, 2019

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályban szereplő Dombrád focistája 2018 februárjában került a Dombrádhoz, korábban az NB III-as Cigánd és Hajdúböszörmény játékosa volt, de a DVSC-ben nevelkedett.

Tamásnak lelki problémája, volt, de hittük, hogy sikerül megoldani a helyzetet. A szurkolók sokszor nem értették, hogy az a játékos, aki egyik mérkőzésen a különbséget jelenti, máskor visszafogott teljesítményt nyújtott.Senki nem tudta rajtam kívül, mi bántja, én viszont mindig bíztam benne. Hétfőn reggel jött egy telefon egy kedves barátomtól, hogy úgy érzi, valami baj van. Arra kért, hogy nekem picikét könnyebb, nézzek már utána: telefonáltam néhányat, és kb. tíz perc múlva ismét kaptam egy hívást, ekkor közölték: Tamás itt hagyott bennünket. Nem volt egyszerű élete az elmúlt három évben. Elvesztettünk egy barátot, egy játékost, és egy nagyon jó embert. Nagyon fogsz hiányozni  nyilatkozta Tóth János, a Dombrád elnöke-edzője.

Molnár Tamás a debreceniek első csapatában öt Ligakupa-mérkőzésen szerepelt a 2013/14-es szezonban.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.