A Szoboszlai Dominikkal felálló Salzburg 1-1-es döntetlent ért el a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
A nápolyi csapat sokszor nyomasztó mezőnyfölényben játszott - különösen az első félidőben -, de hiába dolgozott ki rengeteg gólhelyzetet, a pontatlan befejezések miatt azokból csak egyet tudott értékesíteni. A veszélyesen kontrázó osztrák együttesben Szoboszlai kezdőként végig a pályán lehetett, a magyar válogatott játékos a középpályán labdabiztos volt és jól irányított.
A Napoli ezzel most elmulasztotta a továbbjutást, ám továbbra is kedvező helyzetben van, mivel második csoportjában a Genket legyőző, címvédő Liverpool mögött és négy ponttal előzi meg a harmadik osztrák együttest.
Az Ajax meglepetésre - és némi szerencsével - az 55. percben már 4-1-re vezetett, de a házigazda Chelsea nem adta fel. A londoniak Azpilicueta góljával kezdték meg a felzárkózást, majd Jorginho második sikeres büntetőjével már egygólosra csökkentették a hátrányukat. Miután a tizenegyes előtt két amszterdamit is kiállítottak, a kettős emberelőnyben lévő Chelsea gyorsan egyenlített, de a hajrában nem tudott újra betalálni, így meg kellett elégednie az egy ponttal.
A H csoport másik mérkőzésen a Valencia 0-1-ről fordított, és végül gólerős hajrájával 4-1-re győzte le a vendég Lille gárdáját, így az angol és a holland gárdához hasonlóan 7 ponttal áll két körrel a vége előtt.
Az F csoportban az Internazionale hiába vezetett a szünetben vendégként 2-0-ra, a házigazda Borussia Dortmund fordított. A németeknél a marokkói védő, Asraf Hakimi két góllal zárt. A csoportot a Barcelona vezeti a Dortmund előtt, melytől három ponttal van lemaradva az olasz együttes.
Szentpéterváron a házigazda Zenit próbált meg irányítani, de az orosz játékosok sokat hibáztak, míg a náluk sokkal céltudatosabb lipcseiek a kapura is veszélyesek tudtak lenni, nagy helyzeteiknél pedig hatékonyabbak voltak. A lipcseiek magyar válogatott játékosai közül Gulácsi végigvédte a találkozót - amelyen magabiztosan játszott, néhány alkalommal pedig bravúrosan védett -, míg Willi Orbán sérülés miatt ezúttal a keretbe sem kerülhetett.
A Barcelona az erőviszonyoknak és a várakozásoknak megfelelően végig diktálta a tempót a Slavia Praha ellen, de utóbbi remekül megszervezte a védekezését. A cseh játékosok rengeteget dolgoztak a mezőnyben, így ritkán adódott nagy helyzet a hazaiak előtt. A szünet előtt a csehek, az 59. percben a hazaiak találtak a hálóba, de videobírós ellenőrzést követően les miatt egyiket sem ítélték érvényes találatnak. Lionel Messi és Ondrej Kolár többször összemérhette magát a mérkőzésen, kettejük párharcát a vendégek kapusa nyerte, míg csapata a katalánoktól elszenvedett egygólos hazai vereséget követően idegenben "elcsent" egy pontot a riválistól. Csakúgy, mint korábban az Internazionale vendégeként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.