A Fradi kapusa: olyan hibát Bulgáriában nem követhetünk el, mint itthon

A Fradi kapusa: olyan hibát Bulgáriában nem követhetünk el, mint itthon

interjú
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 30. 19:30
Bizakodva tekint az Európa Liga-továbbjutás szempontjából sorsdöntő Ludogorec elleni meccsre a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes. Azonban kiemelte, Bulgáriában olyan hibát nem követhetnek el, mint a két csapat Groupama Arénában játszott meccsén.
Bors

A spanyol Espanyol elleni 2-2-es döntetlennel saját kezébe került a Fradi sorsa az EL-továbbjutást illetően, ha december 12-én az utolsó csoportmeccsen Razgradban nyer a Ludogorec ellen, bejut az egyenes kieséses szakaszba.

– A remény továbbra is él, az utolsó mérkőzésen adva van a feladat, úgy kell kimennünk Bulgáriába, hogy nyerni szeretnénk, és nyerni fogunk, ennek tudatában kell pályára lépni – mondta a magyar bajnok kapusa, Dibusz Dénes. Hozzátette, azt megmutatták az Espanyol elleni találkozón, hogy egy magasabban jegyzett csapat ellen is, ha győzelemre játszanak, és támadólag fociznak, fel tudják venni a versenyt.

Mint ismert, az októberi találkozón a bolgárok már az első percben megszerezték a vezetést, és végül 3-0-ra nyertek. Nyáron, a BL-selejtezőben viszont oda-vissza verte a Fradi a Ludogorecet. Ha sikerülne újabb győzelmet aratni Bulgáriában, a zöld-fehérek történelmet írnának, ugyanis amióta a nemzetközi kupákban bevezették a csoportkört, magyar csapat még sosem jutott tovább.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.