Szerelmével rivalizál Kapás Boglárka

Szerelmével rivalizál Kapás Boglárka

Kapás Boglárka
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 28. 08:15
K. D.

Pikáns jelenetekben sem volt hiány az új Nemzetközi Úszóliga, az ISL budapesti állomásán. Az éllovas London Roar színeiben versenyző világbajnok Kapás Boglárka a szerelme, a szombati nap után a harmadik helyen álló Team Iront képviselő Telegdy Ádám ellen is harcol.

A fiatalok nehéz pillanatokat élhetnek át, amikor a lelátón csapatuknak szurkolnak úgy, hogy közben párjuk a medencében próbál minél több pontot szerezni saját együttesének.

– Számunkra azért ennyire nem különleges ez a helyzet. Hozzászoktunk már, hiszen más klubban is versenyzünk. Bogi az Újpestben, én pedig a Kőbánya SC-ben. Annyi talán a különbség, hogy most jobban rivalizálunk egymással, de ez nem befolyásolja a kapcsolatunkat. Ha nyerünk egy-egy számot, persze a másik orra alá dörgöljük. De ezekkel a beszólásokkal csak piszkáljuk egymást, mindketten poénnak fogjuk fel – mondta a Borsnak Telegdy.

A 23 éves hátúszónak jobban kellett tűrnie a zrikálásokat, hiszen az első nap után a londoni csapat 48 ponttal vezetett az Iron előtt.

– Sokkal jobban állunk, mint múlt héten. Úgy gondolom, mivel egy állomás még hátravan, van esélyünk arra, hogy elkapjuk Bogiékat – zárta Te­legdy.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.