Nagy László, az Újpest legendája: Nincs hiányérzetem - interjú

S hamarosan „hetvenkedhet”, ugyanis október 21-én lesz 70 éves. Egyébként ez a hónap egykor igen veszélyesnek számított a lila-fehéreknél, ugyanis Nagy mellett Zámbó, Fazekas, Tóth András, Jurácsik, Dunai, és a felejthetetlen masszőr Pető Gábor is ekkor ünnepelt.

Tényleg az október volt éle­tem legnehezebb hónapja – mondta nevetve Nagy László – De egyben az egyik legboldogabb is, hiszen 1968-ban Mexikóban, mondhatni az újpesti fakóból lettem olimpiai bajnok.

A szülinapját szerényen, szűk családi körben ünnepli majd.

Nem lesz nagy muri, bár kerek évfordulóhoz érek. Viszont ha úgy számolom, hogy 2004-ben túléltem egy szívinfarktust, azaz újra megszülettem, akkor még csak tizenöt éves vagyok. Tehát tiniként élem a nyugdíjasok életét, és csak nézem a focit. Belefolyni már nem akarok.

A hatvanas évek közepén egyébként úgy tartották, hogy nem normális, aki csatárként Újpestre igazol.

Nekem is mondták, hogy a Fazekas-, Bene-, Dunai-, Zámbó-féle csatársorba csak akkor ke­rülhetek be, ha kihal onnan valaki. Szerencsére Baróti Lajos bácsi megtalálta a helyem. Igaz, nem voltam állandó kezdő, de amikor Lakat Károly, az olimpiai válogatott edzője szélsőt keresett a csapatába, Lajos bácsi lehetőséget adott, hogy bizonyítsak. Sikerült, kiutaz­hattam Mexikóba, és aranyérmet nyertünk. Szóval labdarúgóként mindent elértem, olimpiai bajnok lettem, rúgtam a labdát világbajnokságon, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát. Játszottam a Bajnok­csapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pe­dig má­sodikok lettünk. Nincs hiányérze­tem.