Sport

Hogy lehet így viselkedni? Shane Tusup levegőnek nézte Hosszú Katinkát

K. D.

Létrehozva: 2019.10.07.

Elfordította a fejét az amerikai, amikor meglátta volt feleségét. Katinka válaszként a medencében leiskolázta exe tanítványát.

Forró hangulatban teltek a bemelegítések a Duna Arénában, amely péntektől vasárnapig az Úszó Világkupa-sorozat budapesti állomásának adott otthont. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ugyanis egy légtérben készült korábbi edző-férjével, Shane Tusuppal. Az amerikai tréner szó szerint levegőnek tekintette korábbi tanítványát és szerelmét. Rá sem bírt nézni, úgy mászkált fel-alá a medence partján, mintha szellem lenne egykori kedvese. De Katinkát ez nem különösebben érdekelte, ő is átnézett exén. Ügyet sem vetve rá készült a versenyeire, hogy bebizonyítsa, bárkit ellene küldhet, sosem győzi le őt.

Ezt gyakorlatban is megmutatta Hosszú, aki szombat délután először versenyzett úgy Ilaria Cusinato ellen, hogy az olasz felkészülését Shane felügyeli. 

A hazai közönség is egyértelműen jelezte, Hosszú mellett áll. A magyar klasszis óriási hang­orkánban vonulhatott be a 400 méter vegyes döntőjére, míg riválisa síri csöndben sétált a rajtkőhöz. A versenyen is zongorázni lehetett a különbséget a kettejük között, bár 200 méterig tartotta a lépést Cusinato, utána viszont erődemonstrációt tartott az Iron Lady, aki több mint 14 másodperccel(!) verte az ötödik helyen célba érő olaszt, de a második helyezett Jakabos Zsuzsanna is hét másodperccel követte Katkát.

A siker láttán felrobbant a Duna Aréna, mindenki a bajai bajnoknőt éltette, csupán egy ember szomorkodott, Shane Tusup, aki látványosan elfordította a fejét, amikor Hosszú elvonult mellette.

– Bár mondhatnám, hogy ugyanolyan úszás volt ez, mint a többi, de nem lenne igaz. Valamilyen szinten ott motoszkált a fejemben ez a helyzet. De én azt szeretem, ha az úszásom beszél helyettem – „üzent” a Borson keresztül Shane-nek Katinka.

Az asztmarohamból merít erőt Gyurta Gergely

Remek versenyzéssel bronzérmet szerzett 1500 méter gyorson Gyurta Gergely, aki megjárta a poklot a nyílt vízi úszás 25 kilométeres távján a nyári kvangdzsui világbajnokságon. A 28 éves sportoló az élen haladva kapott asztmás rohamot, de hősiesen ez után is teljesítette a távot, és tizedik lett.

– Bármennyire furán hangzik, de az volt életem legjobb versenye. Akkor úgy éreztem, bármit meg tudok csinálni. Sajnos közbejött az asztmaroham, de ez nem befolyásol en­gem. Ott készült egy kép rólam, amit kitettem a falamra, hogy mindig emlékezzem arra a versenyre – mondta a Borsnak Gyurta, aki a tokiói olimpián csak medencében csobban majd a vízbe. Tervei szerint 1500 gyorson és 400 méter vegyesen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el