A hagyományos kecskeméti Leung Ting Wing-Tsun kungfuedzőtábor végén vehette át Kecskeméten a mesteri fokozatot jelentő fekete pólót a 13 éves Zsolt. Ezzel rekorder lett: ő a legfiatalabb kungfumester az országban. Nem csoda, hiszen nagycsoportos óvodáskora óta tanítja az édesapja.
– 26 esztendővel ezelőtt találkoztam először a kung-fuval, ma már egy iskolát vezetek Tiszafüreden – mondja a Vasárnapi Borsnak idősebb Adorjáni Zsolt. – Büszke vagyok, hogy a fiam is elérte a mesterfokozatot, rengeteget tett érte.
Az önvédelmi harcművészetben 12 tanulói és 12 mesteri fokozat van. Az újabb lépcsőfokot általában két év alatt lehet elérni, persze akadnak kivételek, mint amilyen Zsolt is.
– A fiam és a kislányom is nagyon jó eredményeket ér el. Eleinte havonta egyszer-egyszer akartak csak velem jönni az órákra, ma már hetente kétszer járnak a saját edzéseikre. Nagy öröm látni, hogy mennyire szeretik csinálni amellett, hogy nagyon jó tanulók mindketten – folytatja az édesapa, aki szerint az évek alatt kialakuló kölcsönös tisztelet nemcsak a teremben, otthon is tetten érhető.
– Ahogy kilépünk a kapun, és beülünk az autóba, már nem apa vagyok, hanem Si-Hing, ami „Idősebb testvért” jelent, ezt a nevet használom tanításkor – teszi hozzá, s kihangsúlyozza: a kungfu nem a harcra összpontosít, sokkal inkább az önvédelemre. – Szerencsére nagyon kevés baleset fordul elő, mert a kungfu megtanít arra, hogy kordában tartsa az ember az erejét. Tudni kell, mikor és milyen erővel ütök. Ha azt látom, hogy a partnerem nem tudja kivédeni a támadást, akkor az utolsó pillanatban meg kell tudnom állítani, még mielőtt kárt tehetnék a társamban.
A következő cél a fia számára természetesen a második mesterfokozat, amire már készül az edzőteremben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.