Bokszszakértőként segédkezett a Nemzeti Színház új előadásában, a Rocco és fivérei című darabban a korábbi vb-ezüstérmes Bedák Pál.
Az egykori ökölvívó feladata az volt, hogy megtanítsa a színészeket a bunyóra, hiszen a darab egyik főszereplője, Simone Parondi – akit Bordás Roland alakít – ebben a sportágban próbál érvényesülni.
– Az elején picit megrémültem a feladattól, hiszen az én dolgom az volt, hogy úgy megtanítsam a színészeket bokszolni, hogy a nézők elhiggyék, valóban profi sportolók vannak a színpadon. Ez nagy kihívás volt. Heti kétszer-háromszor gyakoroltam a művészekkel a tökéletes eredmény érdekében – mondta a Borsnak Bedák Pál, akit az egykori olimpiai és világbajnok Kovács Koko István ajánlott a Nemzeti Színház marketingtanácsadójának, Szabó Lászlónak.
A Ferencváros 34 éves edzője gyakran jár színházba a családjával, hiszen a sport mellett fontos számára a kultúra is.
– A kétéves kisfiamat is igyekszem erre nevelni. Épp vasárnap voltunk együtt egy mesemusicalen. Életében először volt színházban, de nagyon tetszett neki, teljesen elvarázsolta a légkör – tette hozzá Bedák, aki kisfiát nem vihette magával a Rocco és fivérei szeptember 19-i bemutatójára, a durva jelenetek miatt 18 éven aluliak ugyanis nem tekinthetik meg az előadást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.