Lewis Hamilton udvarias volt az olasz autókedvelőkkel, a rajt előtt is azt hangoztatta: amióta Monzába érkezett, a drukkerek azért könyörögnek neki, hogy pályafutása befejezése előtt írjon alá a Ferrarihoz. Azt válaszolta, ez nem kizárt, de a szerződése jövőre jár le azzal a Mercedesszel, amellyel a tegnapi rajt után azonnal a Ferrari monacói pilótája, a 21 éves Charles Leclerc nyomába eredt. Eközben csapattársa, Sebastian Vettel keresztbe állt a betonon, és csaknem elcsapták. Megfagyott a vér az ereinkben, azon túl pedig a német 10 másodperces büntetést kapott.
Elöl Leclerc egy kanyarban kisodródott, de visszatért a brit elé, aki viszont használt gumijai miatt a pályán kívülre kormányozott, és átadta az üldöző szerepkörét csapattársának, Valtteri Bottasnak. A finn se járt több szerencsével, így Leclerc hét nap leforgása alatt a Belga Nagydíj után megnyerte élete második F1-es viadalát, az Olasz GP-t is. Micsoda öröm ez a 90. születésnapját most ünneplő Ferrarinak.
Szerencsés Alexander Peroni. A 19 éves ausztrál pilóta kocsija a monzai F3-as viadal edzésén a kolbász-kerékvetőnek ütközve légi útra indult, számos szaltót követően a kerítésbe vágódott. Csigolyatöréssel kezelik, életét a HANS fej- és nyakmerevítő óvta meg. A csaknem gyilkos kerékvetőket felszedték. Peroni tényleg mázlista: 2017-ben egy ausztriai tesztelésen 177 km/órás sebességgel a pályán keresztül vonuló kacsacsaláddal randizott, de azt is megúszta.
OLASZ GP
1. Leclerc (Ferrari) 1:15:26.665
2. Bottas (Mercedes) 0.835 mp h
3. Hamilton (Mercedes) 35.199 mp h
VB-PONTVERSENY
1. Hamilton 284
2. Bottas 226
3. Verstappen (Red Bull) 185
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.