Kelly Kelet-Walesben született 33 évvel ezelőtt, de akkor még nem így hívták. Sőt. Akkor még nem is nő volt. Nicholas Gareth Morgannek nevezték a szülei a kisfiút, aki hamar beleszeretett a rögbizésbe, ám egy sérülés megakadályozta, hogy később profi játékossá váljon. Felhagyott a játékkal.
Egy évtizeddel később azonban megint megpróbálkozik a sportággal. Immár nőként.
Most a Porth Harlequins női csapatába próbál bekerülni, barátságos meccseken már játszik, de reméli, nemsokára már a profi walesi női bajnokságban is pályára léphet.
A Welsh Rugby Egyesület (WRU) teljes mértékben elköteleződik az egyenlőség elveivel. Kelly abban az esetben még játszhat is, ha a vérvizsgálaton az ösztrogénszintje bizonyos határokon belül van. Ehhez az elmúlt 18 hónapban napi szinten szedi a női nemi hormont.
– Nem tudom, valaha is elég lesz-e a hormonszintem, hiszen a méreteim, a testem nagyobb egy nőnek született nőjénél – mondta 182 centis Kelly. Edzője támogatja, és helyet is adna neki.
– Elfogadom a transznemű nőket, ráadásul méretük és erejük szempontjából még előnyösek is lehetnek – mondta az edző.
Kelly tisztában van vele, nem biztos, hogy fair a többi játékossal szemben, hogy jóval erősebb.
– Bűntudatom van, de mit tehetnék? Nem akarok senkit sem bántani. Csak rögbizni szeretnék.
Kelly büszke arra, ahogyan végigment a változáson.
– Az idők változnak, egyre elfogadóbbak az emberek. Én pedig abban reménykedem, hogy minél többeket tudok inspirálni, hogy jöjjenek rögbizni, vagy bátran vágjanak bele akármilyen sportba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.