Hiába volt gólkirály az 1983–1984-es élvonalbeli idényben, a szövetségi kapitányok szinte lefitymálták Szabó Józsefet. A Zsiráfnak becézett Videoton-támadó úgy véli, a két csatárzseni, Albert Flórián és Bene Ferenc uralkodása idején ez érthető volt.
– Ha arra gondolok, hogy a két Disztl-fivér, Péter és László, Csuhay József, Burcsa Győző rendszeresen behívót kapott a keretbe, hát nekem is postázhattak volna néha – zsémbel egy sort.
A dorogiak színeiben futószalagon termelte a gólokat, ezért vitte volna a Fradi, az Újpesti Dózsa, a Csepel, a Tatabánya, ám végül a fehérváriaknál kötött ki. Ott a már elhunyt Májer Lajossal összeszokott párost alkotott, és a néhai jobbszélső beadásaiból jól megélt. Az 1983–1984-es UEFA Kupa-idényük feledhetetlen volt, akkor ugyanis az ezüstéremig meneteltek.
– Kovács Ferenc edzőnk olyan állóképességgel vértezett fel bennünket, hogy senki sem állt meg előttünk – csak a két döntő meccsen a Real Madrid.
A Dorogban 32 bajnokin 10, a Vidiben 233 derbin 111 góllal előrukkolt középcsatár a szarajevói Zseljeznicsar-meccset tekinti horrorisztikusnak: idegenben a bosnyákok 2-0-s vezetésnél ziccereket puskáztak el, mígnem a hajrában Csuhay gólja hozta a továbbjutást.
– A legbeképzeltebb riválisunk a Manchester United volt, játékosai edzeni sem jöttek le Budapestről a fehérvári találkozó előtt. Aztán persze tátották a szájukat, amikor 1-1 lett a vége, és 11-esekkel kiestek.
Szabó a Real Madrid elleni, fehérvári első finálét sárga lapjai miatt kihagyta, aztán 98 ezer ember előtt a madridi Bernabéu fociszentélyébe léptek, és nyertek is 1-0-ra Májer bombagóljával. Carlos Santillana, a spanyolok középcsatára örömmel ajánlotta fel a mezét cserére a mi centerünknek. S hogy emlékezetes-e anyagi értelemben is ez a második helyük, nos, Józsi körbemutat fehérvári, 10. emeleti panellakásában, majd hozzáteszi: Agárdon azért van egy hétvégi házacskája is.
Mosolyogva idézi fel 1978-as nagykanizsai katonáskodását, akkor huszonegy NB I-es futballistát vonultattak be, és építőszázadokba osztották őket. Szabó történetesen egy Vác környéki építkezésen betont kevert. Némileg keserűen hozzáteszi, amikor 1984-ben csúcsformában futballozott, a Sevilla hároméves szerződést kínált neki, az 1. FC Köln szintén vitte volna, csakhogy a Videoton egyik vezetője lebeszélte a távozásról, merthogy fontosabb a hazai NB I.
–Az elvtárs megígérte, hogy tájékoztat a két klubbal való tárgyalásairól. Azóta leszaladt pár évtized, de nem jelentkezett. Így maradtam le néhány év jól fizető nyugati profi szerződésről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.