Ezt a játékot védelem nélkül nem lehet játszani, márpedig nincs védőfala a piros-feketéknek – állapítja meg a Borsnak az 1986-os világbajnokságon is szerepelt Nagy, aki a bajnoki rajt előtt – tucatnyi Honvéd-szimpatizánssal egyetemben – elbeszélgetett az új klubvezetéssel.
– A tulajdonosok akkor is jelezték, hogy a pénzügyi hátteret biztosítják, de a szakmához nemigen értenek. Csak hát az eredmény ugyebár a szakma függvénye – emlékeztet a korábbi kiválóság. – Javasoltam, sürgősen erősítsék meg a csapat gerincét, vásároljanak 4–5 játékost.
Szerinte a kapus Lefkovits Róbert szerződtetése jó megoldás volt, csakhogy ô megsérült. Nagy kiemeli, megengedhetetlen, hogy négy bajnokin 11 gólt szedett be a gárda. Az ő idejükben csapatuk 38 bajnokira elosztva sem rendelkezett ilyen rossz átlaggal, ha ez megtörtént volna, edzőjük, Komora Imre az öltözői foteleket rugdalta volna szanaszét dühében.
– Davide Lanzafame visszaérkezése is pozitívum, ám a középpályássorban és a védelemben olyan focisták szerepelnek, akik az NB II-es szintet sem ütik meg. Már képtelenség minőségi erősítésre szert tenni, mert a jó játékosokat elkapkodták. És mindezeken kívül számomra érthetetlen az is, hogy egy korábbi tolmács a klub mostani szakmai igazgatója!
A 32-szeres exválogatott javasolja: valaki vállalja fel, kik és miért fúrták meg a korábbi edző Supka Attilát, aki Európa Ligában induló együttest épített.
– Az első három fordulóban kiesőjelöltek – Diósgyőr, Paks, Kisvárda – verték a Honvédot. A Debrecen elleni 2-3-mal kezdődött egy nehéz sorozat, és szombaton az Újpest sem lesz egyszerű feladat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.