Messit tanítják az arizonai sivatagban is

Messit tanítják az arizonai sivatagban is

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 24. 11:15
Militár Ivánnak a Barcelona Egyesült Államokban lévő egyetlen bentlakásos futballistaképző intézményében, a Barca Residency Academyn ajánlottak munkát. Persze elfogadta.
szabó

Az arizonai Phoenix mellett fekszik Casa Grande, az ott található Grande Sports Worldben dolgozik a 27 éves egykor szegedi futballista. Militár elmondta: a tengerentúli egyetemi bajnokságban egy volt csapattársa, Chris Halmon révén jutott remek álláshoz. 

– Egyhetes tanulmányúton jár­tam, és éppen edzőt kerestek – említi Militár, aki már kisdoktori fokozatot szerzett az USA-ban. – Azt mondták, próbaidőszak után alkalmaznának, és örömömre beváltam. Chris az U17-es kiemelt korosztályt kapta, én másodedzőként segítek neki, egyszersmind az U19-es nem kiemelt korosztály vezetőedzői tiszte az enyém.

Az anyaklub spanyolországi La Masia utánpótlásközpontja mellett ez az egyetlen a világon, amely bentlakásos képzést kínál. A technikai feladatokat két, Barcelonából érkezett szakember irányítja. 

– Az USA-ban negyven focisuliból álló hálózatban oktatják a klub filozófiáját, futballstílusát – folytatja Militár. – A Casa Grande egy képzeletbeli piramis csúcsa, tavaly tőlünk került a Los Angeles FC-hez és LA Ga­laxyhez több játékos, Matthew Hoppe pedig a német Bun­desligában szereplő Schalke 04-hez szerződött. Őt tartják az új Christian Pulisicnek, aki húszévesen a Chelsea-ben futballozik.

Militár, aki futballistaként 2015-ben írt alá az amerikai Virginia Beach City FC-nek, azt gondolja, a La Masiára kerülni edzőnek lehetetlenség. 

– Gyermekkoromban nem hittem, hogy az USA-ban dolgozhatok, arra se gondoltam, hogy Barca-edző leszek, és tessék! Nagy kihívás, hogy a világ legjobbjai közé tartozó klub exklu­zív intézményében elitjátékosokat képezhetek. Jó ajánlólevél, szóval egyszer egy felnőttcsapatnál leszek tréner vagy játék­elemző.

A Casa Grandén azt vallják, a futball észjáték, és persze minden nebuló Messi kíván 

lenni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.