Kárász kemény, nem adja fel

Kárász kemény, nem adja fel

Kárász Anna
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 26. 17:30
A szegedi kajak-kenu vb egyik nagy magyar csalódottja, Kárász Anna nem fejezi be pályafutását amint azt sokan feltételezték.
Bors

A női kajak kettesek 500 m-es távján a címvédő Kozák Danuta, Kárász egység hajója 80 dekával könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták őket amúgy megnyert előfutamuk után. 

Kárász korábbi szegedi mesterét, Kovács Lászlót kérdeztük arról, volt versenyzője miként képzeli el a jövőjét?

– A nagy csalódás másnapján együtt reggeliztem Annával – válaszolta az egykoron az olimpiai bajnok Janics Natasa munkáját is irányító mesteredző. – Bár az ember hallott ezt és amazt, örömömre tudatta velem, hogy nem adja fel. Immár két hónapja nem eddigi mesterével, Simon Miklóssal edz, hanem Somogyi Bélával, Kozák férjével, egyben edzőjével.

Kárász olyannyira komolyan gondolkodik a jövőjéről, hogy szeptemberben máris edzésbe áll.

– A tervek szerint Kozák, Somogyi és Anna a jövő évi tokiói olimpia országában edzőtáboroznak, tehát erősen készülnek a következő kihívásokra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.