Halmosi: a Pool most már révbe ér

Halmosi: a Pool most már révbe ér

Premier League
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 10. 11:45
K. D.

Kezdetét vette a világ egyik legnézettebb és legnívósabb focibajnoksága, a Premier League. Az angol első osztály izgalmasnak ígérkezik ebben a szezonban is, hiszen hat csapat is harcol a bajnoki címért. A Manchester City, a Liverpool, a Chelsea, a Tottenham, az Arsenal és a Manchester United hatosából azonban kiemelkedik az első kettő.

– A Premier League szépsége abban rejlik, hogy nem lehet előre megmondani, ki lesz a végső győztes. Az utolsó helyezett is bármikor meglepheti a topcsapatokat. Ettől függetlenül a Liverpool és a Manchester City között dől majd el a bajnoki cím. A vörösöknek hatalmas lökést ad­hat a BL-győzelem, ráadásul Jürgen Klopp igazi vezér, és a csapat magját is egyben tudták tartani, így minden esélyük megvan arra, hogy 1990 után ismét ők hódítsák el a bajnoki serleget – mondta a Borsnak Halmosi Péter, aki a Hull City játékosaként két évig játszott a PL-ben.

Csöndes volt a hajrá

Elmaradt a nagy roham a nyári átigazolási időszak utolsó napján a Premier League-ben. Sokan arra számítottak, hogy gigaigazolást jelent be a Manchester United a távozó Romelu Lukaku helyére. A belga csatárt 75 millió euróért (23,5 milliárd Ft) vásárolta meg az Inter. Bár idén elmaradt a rekord, így sem spóroltak a csapatok, összesen 1,41 mil­liárd fontot (443 mil­liárd Ft) költöttek ezen a nyáron játékosvásárlásra.

Többek között fo­cizott Frank Lampard ellen is, aki most már a Chelsea-t irányítja, és rögtön rangadóval kezdi londoni karrierjét, hiszen csapata az MU otthonába látogat az első fordulóban.

– Ha Lampard képes lesz edzőként is azt a teljesítményt nyújtani, mint játékosként, akkor óriási sikereket érhet el a Chelsea. De ez egy másik szakma, nem minden világklasszis focistából lett jó edző – fogalmazott Halmosi, hozzátéve: döntetlent vár a rangadón. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.