Neje lendítette át a holtponton Szilágyi Áront

Neje lendítette át a holtponton Szilágyi Áront

feleség
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 23. 09:15
Szilágyi Áron horrortörténetnek nevezte, hogy egyéniben a 32 között kiesett. Aztán főnixmadárként feltámadva csapatban ezüstérmes lett.
F. M.

Tizenkét éve nem fordult elő az a Vasas 29 éves klasszisával, ami most: már a 32 között búcsúzott a világbajnokságon, így pszichológusi végzettsége ellenére sem lehetett gyakorlata egy ilyen helyzet feldolgozásában. De akkor mi segítette át a mélyponton? – Nem kívántam feldolgozni a történteket, mert tudtam, egy nap alatt úgysem lehet. Közel volt a csapatverseny, előre kellett nézni – mondta a Borsnak Szilágyi, hozzátéve: nem akart egyedül lenni, magába roskadni, ezért hazament a szeretteihez.

– A feleségemmel, Bettivel és a barátokkal szerettem volna lenni. Persze másnap visszatértem a szállodába. Mindenkinek volt mit feldolgoznia, kinek a sikert, kinek a kudarcot. A kétszeres olimpiai bajnoknak a másik csodafegyvere a szaunázás volt, kétszer is a gőzbe ment, hogy kiizzadja magából a rossz dolgokat. Ez annyira jól sikerült, hogy a kardcsapattal  a döntőig menetelt, ahol aztán a dél-koreaiak állták a magyar csapat útját. Igaz, vitatható bírói döntések következtében. – Nagy nyomás alatt voltak a zsűrik. Úgy éreztem, volt, amikor nem nekünk kedveztek, de a fiúkkal sosem ebben keressük a vereség okát – tette hozzá  sportszerűen Áron, aki a döntő után társaival visszatért a csarnokba a drukkerekhez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.