Sport

Már kaphatóak a jegyek a Fradi Dinamo Zagreb elleni BL-meccsére

MTI

Létrehozva: 2019.07.31.

A Ferencváros közleménye szerint már kaphatók a jegyek a Dinamo Zagreb elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezős visszavágóra, melyre augusztus 13-án kerül sor a Groupama Arénában.

Forrás: Hatlaczki Balázs

A magyar bajnokcsapatnak még két ellenfélen kell túljutnia a főtáblára kerüléshez, miután kedden este, a máltai Valletta otthonában elért 1-1-es döntetlennel, 4-2-es összesítéssel bejutott a selejtező harmadik fordulójába.

A 21-szeres horvát bajnok Dinamo elleni párharc első meccsét jövő kedden, 20 órától rendezik Zágrábban, és az egy héttel később sorra kerülő budapesti visszavágó is este nyolckor kezdődik majd - az FTC honlapja alapján.A klub szerdai hírében kiemelte,hogy a mérkőzés A kategóriás besorolású, azaz a jegyárak változatlanok lesznek a Ludogorec, valamint a Valletta elleni összecsapás áraihoz képest. A belépőket online és személyesen, a Groupama Aréna jegypénztárainál is meg lehet váltani.Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője szerint megérdemelték a továbbjutást a máltai bajnokkal szemben.

"Jól kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki, ha ezek egyikéből betalálunk, akkor minden másképp alakult volna, de sajnos nem sikerült, így más volt a mérkőzés forgatókönyve. Ráadásul aztán sajnos kaptunk egy gólt. Az ellenfelünk mindent megtett, hogy visszajöjjön a párharcba, de úgy érzem, megérdemeltük a továbbjutást" - értékelt az FTC honlapján az ukrán szakember.

A tréner elárulta, hogy az első csere (Danilo Ihnatenkót Sigér Dávid váltotta a 32. percben) taktikai volt.

"Nem történt sérülés. Néha előfordul ilyen egy játékossal, hogy elveszti az önbizalmát. Danilo ráadásul most sárga lapot is kapott, láttam rajta, hogy nem mert belemenni az ütközésekbe, mivel félt, hogy jön a második lap és a kiállítás. Megesik, hogy ilyen történik, nem kell túldimenzionálni, ezért van a csapatunk, ezért vannak kiváló játékosok a kispadon. Sigi bejött, és nagyszerűen teljesített" - magyarázta Rebrov.

A vezetőedző elmondta azt is, hogy feszült volt, amiért nem azt látta a játékosaitól, amire képesek, de a szünetben rendezték a sorokat. Ahogy fogalmazott, sajnálja, hogy a visszavágót nem sikerült megnyerni, de a lényeg, hogy megvan a továbbjutás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715066110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715066110
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715066110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715066110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715066110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el