Lassan egy éve adta el a kilencszeres világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus a fővárosi Kazinczy utcai sörözőjét, ahol minőségi bort is mértek, és jóízűeket lehetett pletykálni.
– Bár 32 év ottani munkája sok volt, de a kocsma után erősen nosztalgiázom – vallotta be a 71 éves Wichmann. – Igaz, azt hallom, hogy a VII. kerületi bulinegyed vendéglátó vállalkozásainak 30 százaléka megszűnik.
Az egykori kenusnak ettől persze nem kellett tartania, csak akkor ment neki nehezebben, amikor reggel kilenc előtt a hatóságok tiltották a szeszes ital árusítását.
Amúgy nem üldögél tétlenül odahaza, kijár az MTK kajaktelepére, ahol szaktanácsára figyel idős és fiatal egyaránt. Ami érthető, hiszen annak a horvát Matija Ljubeknek a mestere is volt, akit sógora lőtt le 2000-ben egy családi vita során, és aki 1984-ben Los Angelesben kenu kettesben olimpiai aranyérmet szerzett – és „persze” Wichmann edzéstervét gondosan lekoppintotta...
– Utólag visszagondolva a jugoszláv sportvezetés kiutaztathatott volna Kaliforniába – jegyezte meg Wichmann, aki néhai színészbarátjával, Bujtor Istvánnal öt évig együtt versengett vitorlás viadalokon, még bronzérmet is szereztek. Nemrég Balatonfenyvesen idősebb kajakosok, kenusok e sportágban mérték össze tudásukat, és utóbbiak diadalmaskodtak. A rendezvény fénypontjaként az örömittas Wichmann a gitárjátékával szórakoztatta a múlt nagyságait.
– Most több időm jut hat unokámra, akik közül a hatéves Kamilla máris remek úszó – tette hozzá, majd elújságolta: tizennyolc legsikeresebb dalát felénekelte, így hamarosan elkészül a „Best of Wichmann” album.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.