A miniszterelnök is meglátogatta Nagy Lászlót

A miniszterelnök is meglátogatta Nagy Lászlót

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 09. 19:30
szabó

Nagy László, az újpestiek kilencszeres bajnok focistája 2014. november 9-én egy felcsúti meccs közben a kispadon lett rosszul, a fővárosban segítettek szívén, melynek három elzáródott erét úgynevezett bypassműtéttel hozták rendbe. A beavatkozás után illusztris látogatót kapott a fővárosi klinikán: Orbán Viktort.

– Külföldről tért haza, és a repülőtérről beugrott hozzám – emlékezik Nagy. – Hogy miért? Valamikor két és fél évig a felcsúti csapatban a trénere voltam, együtt szereztünk NB III-as és NB II-es aranyérmet. Mészáros Lőrinc technikai vezetőként velem dolgozott, nála jobban senki sem készíti a marhalábszár-pörköltet.

Laci a nyugdíjasok életét éli, mert sohasem volt az a típus, aki bárki farvizére ráült volna. Annak örülne, ha az 1997–1998-as kiírásban az Ú. Dózsa által szerzett bajnoki címért edzőként kapna egy aranyérmet ő is – csak hát két győzelem, 1-1 döntetlen, vereség után indoklás nélkül elküldték…

Aranyéremből amúgy őriz egy becseset: az 1968-as mexikói olimpiait, ráadásul 1974-ben utánpótlás Eb-t is nyert. Máig évődik vele egykori újpesti csapattársa, Zámbó Sándor, aki klubfegyelmije miatt maradt ki a Mexikóba utazó küldöttségből. 

– Utaztam hát helyette én – folytatja Nagy. – Amikor összefutunk, Sanyi így zrikál: „Lacikám, küldöm a bankszámlaszámomat, arra utald az olimpiai járadékodat, mivel az engem illet”.

Jó csapat volt a 68-as olimpiai, azt is elviselte, hogy a rajt előtt a zseni Varga Zoltán disszidáljon. Guadalajarai városnézésre indultak, Zoli hasmenésre panaszkodva a szállóban maradt, majd eltűnt. 2010-ben zuglói foci közben a szíve végzett vele.

– Pedig amikor a panaszai kezdődtek, beajánlottam ab­ba a kórházba, ahol engem műtöttek.

Nagy 1978-ban gólt lőtt az argentínai vb-t megelőző londoni, Anglia elleni meccsen Peter Shiltonnak – más kérdés, hogy lezakóztunk 4-1-re.

Élete csúcspontjai? Az 1961-ben Fonyódról Új­pestre került balszélső felnőtt NB I-es újoncként betalált a Vasasnak 1968-ban a Népstadion első villanyfényes bajnokiján, edzőként pedig arra büszke, hogy a siófokiakkal 2-0-ra verte az FTC-t az Üllői úton. Zárszó gyanánt elérzékenyülve mesél egykori svájci munkaadói meghívásáról. Az 1983–1984-es idényben, 33 évesen futballozott a második ligás Locarnóban, és ott nem felejtették el – még a jelenlegi klubelnök is megjelent a látogatása alkalmából adott díszvacsorán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.