Minden adva volt a szezon utolsó Fradi–Újpest derbijéhez: telt ház, bajnoki cím ünneplése, fantasztikus hangulat, ám a hazaiak 25 éves ukrán válogatott játékosa, Ivan Petrjak tönkretett mindent. A donyecki Sahtartól kölcsönvett szélső hat góllal és 11 assziszttal járult a Fradi elsőségéhez, mégis úgy döntött, inkább Fehérváron folytatja karrierjét.
– Horribilis összeget kínáltunk neki, olyat, amely túllép az ésszerűség határán – nyilatkozta Hajnal Tamás , a Fradi játékospolitikájának egyik felelőse. Szergej Rebrov vezetőedző elutazott Kijevbe tárgyalni a középpályás anyaklubjával, és úgy jött vissza, hogy közel a megegyezés. Ehhez képest szombat reggel Petrjak bejelentette honfitársának, hogy a Vidihez igazol.
– Mindent megtettünk, hogy maradjon. Sokkolt minket, hogy máshová írt alá. Ezért hagytam ki a keretből is – nyilatkozta az Újpest legyőzése után Rebrov. – Majd kiderül, jó döntést hozott-e?...
Petrjak menedzsere, Ivan Pirozsenko egy ukrán lapnak nyilatkozva ellentámadásba lendült: – Az utolsó pillanatig kivártunk, korrekten viselkedtünk, nem tudom, miért nem sikerült a megállapodást nyélbe ütni. A Fradinak rég lépnie kellett volna, és mutathatna több tiszteletet Petrjak iránt, hiszen ő mindent megtett a klubért.
Noha a magyar klubok pénzről nem beszélnek, a szurkolók körében az a pletyka terjeng, hogy az egész probléma Isael da Silva Barbosa leigazolásával vette kezdetét. A Kajrat Almatitól érkezett brazil szélső miatt bérfeszültség alakult ki az Üllői úton: a szóbeszéd szerint lényegesen többet keres, mint az átlag, ezért a pénzért viszont alig csinál valamit a Fradiban.
Szerettük volna erről megkérdezni a Fradit, ám a sajtóosztályt nem értük el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.