A szurkolók szeretetétől meghatottan állt a színpadon Böde Dániel, a Ferencváros ikonja a klub 30. bajnoki címét ünneplő fiesztán, ahol búcsúbeszédre készült, de azt végül elütötte egy poénnal: „Ma este biztosan itt maradok!”. Később az M4 Sportnak azonban kifejtette, mi nyomja a lelkét.
– Nem hivatalos, még nincs száz százalékig eldöntve, de amit a szurkolók tudnak… Az valószínű – utalt a nyári távozására a 32 éves csatár. – Nehéz úgy, hogy az utóbbi két hétben gyakorlatilag mindig sírva megyek edzésre. Ha a szívemre hallgatok, itt maradok, ha az eszemre, akkor elmegyek. Maradtam volna még, de az élet, most úgy tűnik, úgy hozta, hogy váltanom kell – magyarázta Böde, aki még a téli szünet előtt egy lecserélése alkalmával a földhöz vágta a kabátját, ezért Szerhij Rebrov vezetőedző egy meccsre száműzte a keretből, majd a tavasszal is csak epizódszerepet kapott.
Stijacic Radovan „Raso” menedzser elárulta, egy-két héten belül eldől a 25-szörös magyar válogatott focista sorsa.
– A csapat most szétszéledt, de hamarosan leülünk egyeztetni a jövőről – mondta a Borsnak az ügynök. – Az nem titok, hogy Dani nem elégedett a helyzetével, nem az edzővel van baja, egyszerűen szeretne többet futballozni. Jelen helyzetben a távozására van nagyobb esély, de sosem lehet tudni. Kíváncsiak vagyunk, mik a tervük vele a Fradinál.
A menedzser szerint kizárólag két klub jöhet szóba Böde jövőjét illetően.
– Számára csak a Fradi és a Paks létezik, mert ebben a két klubban érzi otthonosan magát. Dani döntéseit sosem a pénz, hanem az érzelmei határozzák meg, így ha váltani kell, valószínűleg visszamegy Paksra. Habár sokan érdeklődnek iránta, senkivel sem kezdtünk el tárgyalni, mert tiszteletben tartjuk az FTC-t – árulta el „Raso”.
Köztudott, hogy a háromgyermekes Böde család a Pakshoz közeli Madocsán él az elmúlt években épített családi házukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.