39 fokos lázzal esett össze az öltözőben Fucsovics Márton

39 fokos lázzal esett össze az öltözőben Fucsovics Márton

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 28. 09:15
<p>39 fokos lázzal esett össze Fucsovics Márton a Diego Schwartzman elleni meccset követően, miután begyógyszerezve sikerült megszorongatnia a 17. helyen kiemelt argentint.</p>
K. B.

Hősies küzdelemben, ijesztő jelenettel búcsúzott egyéniben a párizsi nyílt teniszbajnokság első fordulójában Fucsovics, aki azok után esett össze, hogy 3 óra 41 perces csatát vívott Schwartmannal (6-3, 3-6, 7-6, 2-6, 6-2).

– Nem aludtam jól az éjszaka, de most már sokkal jobban va­gyok – kezdte bejegyzését a magyar teniszező, aki már a meccs előtt, szombat este torok- és a fejfájással küzdött. – Bevettem gyógyszert. Kicsit jobban lettem, de úgy mentem fel a pályára, hogy nem voltam százszázalékos. Nagyon akartam játszani. Meg akartam verni Schwartzmant. A körülményekhez képest elég jó meccset játszottunk – tette hozzá a Fucsovics, akit elmondása szerint az adrenalin hajtott. Többek között ennek is köszönhető, hogy a 7:6-ra elveszített harmadik szett után nem tört össze, és a negyediket brékhátrányból, 1:2-ről megfordította. Ám a végére teljesen elkészült az erejével.

– A vereség egyáltalán nem fáj, amikor lejöttem a pályáról, és összeestem az öltözőben, 39 fokos lázam volt, és csak arra gondoltam, hogy valahogy túléljem – osztott meg drámai részleteket a meccs utáni percekről a sportoló. Hozzátette, a mérkőzés előtt nem fordult meg a fejében, hogy ne álljon ki, de amikor ott feküdt forró testtel a padlón, azt gondolta, nem kellett volna vállalnia a meccset.

Fucsovics egyébként párosban még érdekelt a Roland Garroson, ezért egészségügyi állapotára hivatkozva későbbi kezdést kért a versenyirodán. Így legközelebb szerdán vagy csütörtökön kell pályára lépnie.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.