Soha többé nem úszik Risztov

Soha többé nem úszik Risztov

Risztov Éva
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 08. 10:30
Bors

Visszavonulása óta sem unatkozik az olimpiai bajnok Risztov Éva. A volt úszó az Eb-győztes Szilágyi Liliánát menedzseli, motivációs előadásokat tart, valamint a tavaly alakult Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke, melynek tagjai (Darnyi Tamás, Wladár Sándor, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila, Székely Éva, Gyenge Valéria, Kovács Ágnes, Gyurta Dániel) az idén is a szervezet első emberének választották.

– A feladatunk, hogy a Jövő Bajnokai program növendékeinek átadjuk a tapasztalatainkat, elmeséljük nekik, min mentünk keresztül a siker érdekében. A másik fontos dolgunk a magyar úszó­sport segítése – mondta a Borsnak Risztov, hozzátéve: bár a rengeteg elfoglaltság miatt a testület negyedévente ülésezik, te­lefonon folyamatosan tartják a kap­csolatot.

– Az a legjobb ebben a munkában, hogy rendkívül változatos. Van olyan, hogy előadást tartok a gyerekeknek, máskor úszótechnikát javítok. Az viszont meglepett, hogy milyen lelkesek a kicsik, ráadásul mindenki ismert minket, pedig amikor olimpiai bajnokok lettünk, még meg sem születtek vagy nagyon fiatalok voltak. Büszkeséggel tölt el, hogy a társaság tagjai maradandót alkottak. A 33 éves klasszis, bár sportága közelében maradt, visszavonulása óta nem csobbant me­dencébe.

– Megfogadtam 2016. augusztus 15-én, hogy soha többé nem úszom. Akkor csaptam célba a riói olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi számban. Azóta hobbiból sem úszom – zárta Risztov. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.