Babos: Lefagyok a meccseken

Babos: Lefagyok a meccseken

Babos Tímea
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 05. 10:15
K. D.

A világranglista 140. hely környékére esik vissza hétfőn hazánk legjobb női teniszezője, Babos Tímea, miután nem sikerült megismételnie a tavalyi döntős szereplését a monterrey-i tornán, már az első fordulóban kikapott a szerb Ivana Jorovicstól. Jó hír viszont, hogy az idén már nem ma­radt megvédhető pontja, így lejjebb csak akkor csúszik, ha nem indul többet egyéni versenyen.

– Az edzéseken jól megy a játék, ám amikor meccsre kerül a sor, leblokkolok. Járom a versenyeket, és sorra jönnek a vereségek. Ezt nagyon nehéz helyre tenni. Remélem, egy győzelem átlendít a hullámvölgyön – mondta a Borsnak Babos. Hozzátéve: át kell alakítania a programját. – Egyéniben kisebb viadalokon kell indulnom, hogy gyűjtögessem a ranglistapontjaimat, míg párosban a rangosabb versenyekre nevezek, hiszen ott előkelő pozícióban vagyok.

Timi jelenleg edző nélkül ké­szül, hiszen március elején szakított trénerével, Nick Horvattal, akivel fél évet dolgozott együtt. Március közepe óta Amerikában tartózkodik vele édesapja, Csaba, aki három hétig segít neki, az április 14-én záruló bogotái verseny után együtt jönnek haza.

– Apának van állása, így ő nem jöhet szóba állandó edzőként – fogalmazott a ma még a vi­lágranglistán 106. soproni játékos. Elárulta továbbá, milyen trénert keres: – Mindenképp külföldit, hiszen itthon nincs számomra megfelelően képzett szakember. Többen megkerestek, és nekem is vannak elképzeléseim, de nem szeretnék semmit elsietni. Nem tudok fix időpontot mondani arra, mikor jelentem be az új edzőmet. Babos bár boldog párkapcsolatban él, egyelőre nem tervez családot kedvesével, Péterrel.

– Van bennem hat-hét remek év. Csupán 25 éves vagyok, nem kell még te­metni – mosolygott Timi, és ezzel egyúttal cáfolta, hogy a boldog párkapcsolata miatt esett volna vissza a pályán a teljesítménye.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.