Hírbe hozott vízilabdázók: Mélyen hallgat a kislány családja

Hírbe hozott vízilabdázók: Mélyen hallgat a kislány családja

döntés
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 02. 04:30
K. B.

Bár korábban súlyos rágalmak fogalmazódtak meg, a nyomozás megszüntetése után mélyen hallgat a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló 13 éves kislány családja. A korábbi pólós, Kósz Zoltán a minap a Borsnak elmondta, kollégájával, Petőváry Zsolttal végig bíztak benne, hogy beigazolódik ártatlanságuk.

Megkérdeztük a gyermek édesanyját, mit szól a rendőrség döntéséhez:

– Tessék, jó napot kívánok! – szólt a telefonba a nő.

– Jó napot kívánok, önt keresem.

– Tessék!

– Üdvözlöm, a Bors újságírója vagyok, és azzal kapcsolatban keresem, hogy a minap megjelent a hír, miszerint megszüntették az eljárást a hírbe hozott vízilabdázók ügyében, amit információink szerint önök indítottak…

Az édesanya azonban ebben a pillanatban bontotta a vonalat.

Mivel a szülőt nem tudtuk szóra bírni, megkerestük az ügy kirobbanásakor a családot képviselő ügyvédet, dr. Gerencsér Andrást – aki korábban úgy fogalmazott, a kislány szörnyű történeteket mesélt, mondandója a legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte. A nyomozás előrehaladtával azonban alig lehetett elérni.

– Én nem szeretnék továbbra sem ezzel kapcsolatban nyilatkozni, és nem is képviselem már ezt a kislányt régóta – jelentette ki ezúttal Gerencsér.

Megtudtuk, a gyermek édesapja is megbízott egy ügyvédet, dr. Rajmon Balázst. Felhívtuk, hátha nála több sikerrel járunk.

– Nem kívánjuk semmilyen körülmények között kommentálni, hogy beszüntették a nyomozást. Nyilván a hatóság tette a dolgát, és szakszerűen döntött – mondta Rajmon, aki azt sem kívánta a nyilvánosság elé tárni, min ment keresztül a család az elmúlt időszakban.

Azonban itt még nincs vé­ge, Kószék ugyanis tavaly feljelentést tettek rágalmazásért ismeretlen tettes ellen, az ügy pedig már bírósági szakaszban van, hiszen a Pesti Központi Ke­rületi Bíróság tárgyalja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.