Címmeccs küszöbén Szellő Imre

Címmeccs küszöbén Szellő Imre

WBO
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 27. 10:15
<p>Ugyanazon az úton jár Szellő Imre, amelyiken Kovács István, Balzsay Károly és Erdei Zsolt eljutott a WBO profi ökölvívó-szervezet vb-címéig. Ha minden jól megy, ő is felér a csúcsra.</p>
szs

A 23 hivatásos meccsét mind megnyerő, ceglédi cirkálósúlyú (a kategória súlyhatára: 90,70 kg) bunyós a WBO-nál világranglista-vezető, továbbá a másik három világszervezetnél is a legjobb tizenöt között jegyzik.

– Mivel a WBO mellett az IBF-nél, a WBC-nél és a WBA-nál címegyesítő világbajnok ukránnak, Olekszandr Usziknak esze ágában sincs lemondani öveiről, ám megvédeni sem hajlandó azokat, ezért valamikor megfosztják a címeitől. Emiatt azonban a cirkálósúly most a senki földje – festett képet a súlycsoportjáról a Borsnak Szellő. – Június 15-én Rigában a lengyel Krzysztof Glowacki és a lett Mairisz Briedisz mérkőzik a WBO égisze alatt, majd a győztessel még idén megvívhatok a vb-övért.

Uszik lustasága azzal magyarázható, hogy a nehézsúly felé kacsingat. Ami érthető, elvégre a „királykategóriában” óriási pénzeket keresnek a bokszolók, míg a cirkálósúlyban annak csak a töredékét. Szellő a múltjába, egykori Eb-bronzérmére visszagondolva úgy érzi, hogy amiről amatőrként lemaradt, hi­vatásosként vissza­ad­(hat)ják neki az égiek. 

– Ha korábbi amatőr versenyzői időszakomnak a mai ru­ti­nommal me­hettem volna ne­ki, jegyzettebb bokszoló lennék. Persze 35 évesen sincs késő egy kiugró eredményhez – véli Imre. – Bárki lesz az ellenfelem, két fiatal edzőmmel, Mizere Zsolttal és Bertók Róberttel hazahozzuk a vb-övet. A színhely még erősen kérdéses, mert egy Papp László Arénát profibokszmeccsel képtelenség megtölteni – nem vagyunk annyira népszerűek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.