Élete első felnőtt magyar bajnoki futballmeccsén feledhetetlen gólt szerzett Zsóri Dániel, aki a portugál ásztól, Cristiano Ronaldótól leste el az ollózós mozdulatot. A 18 éves támadó meseszerű találatával a Debrecen elkapta a Fradit a hajdúsági fővárosban.
– Amikor az edzőm, Herczeg András szólt, hogy készüljek, és nyugodtan tegyem a dolgom a pályán, egyáltalán nem voltam ideges – mondta a Borsnak Zsóri. – Egy korábbi bajnoki előtt egyszer már a keretbe jelölt a mester, de most végre be is mutatkozhattam. A 93. percben Bódi Ádám balról érkező átadása kissé mögém érkezett, ezért az ollózós mozdulatot választottam, és a labda a kapu jobb oldalában landolt. Egy álom vált valóra azzal, hogy a találatommal nyertünk 2-1-re. Amúgy edzésen sokszor lőttem már ilyen gólt, a balról érkező átadásokat mindig ballal lövöm meg, bajnokin ez idáig hármat.
Zsóri nyolc éve érkezett Erdélyből Békéscsabára, ahol öt évig futballozott, majd a debreceniek futballakadémiáján pallérozódott tovább. Három esztendő elég volt ahhoz, hogy Herczeg felfigyeljen a tehetségére.
– Mivel románul nem beszélek, igen korán nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon keressem a boldogulás útját. A szüleim Simonyifalván kis vegyesboltot üzemeltetnek, ám azt túlzás lenne állítani, hogy a családom dúskál az anyagi javakban – mondta a játékos.
– Sok debreceni gólt láttam életemben, de Danié a legszebbek közé tartozik – ismerte el az edző, Herczeg András. – Ha megbecsüli magát, hamarosan újabb lehetőségeket kap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.