Takács László lábán sosem dadogott a labda

Takács László lábán sosem dadogott a labda

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 24. 19:30
(szabó)

Takács László arról ne­vezetes, hogy éppen soros munkahelyén mindig a maximumot nyújtja. Így volt ez Fradi-játékos korában is. Az elbontott Üllői úti stadion klubháza mögötti kakasülőn helyet foglaló Albert Flórián, Rákosi Gyula, Szűcs Lajos trióhoz rendre így rikkantott fel Monostori Károly technikai mindenes: Flórikám, nyugodtan fordítsatok hátat a pályának, Takinál ugyanis sohasem dadog a labda.

Az a tizenöt év, amit a Fradinál lehúzott, maga volt a tökély, a beteljesült álom – vallja a 63 éves Takács, aki középpályásként, bal oldali védőként egyaránt nagyot alkotott, 506 tétmeccse közül képtelen egyet is kiemelni, valamennyi emléke­zetes számára, hiszen zöld-fehér ikonokkal szerepelt együtt. Szeretett volna pályára lépni 1975 májusában, a Dinamo Kijev ellen 3-0-ra elvesztett bázeli KEK-döntőben, ám ott végig kispados volt.

– Hát ha egyszer Dalnoki Jenő edző így döntött, mit tehettem volna? – kérdez vissza.

Még szerencse, hogy az FTC parádés KEK-menetelése során, 1974 októberében focizott a liverpooli Anfield Roadon, ahol olyan sztárok ellen játszott az 1-1-es meccsen, mint Kevin Keegan, John Toshack és Ray Kennedy. A budapesti visszavágó 0-0-lal zárult, így az angol vörösök búcsúztatása szenzációnak számított, az akkori Liverpool ugyanis a világ egyik legjobb­ja volt. 

Takács pályafutása végeztével az FTC ifjúsági együtteseinél edzősködött, ma pedig a gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia ifjú játékosait pallérozza.

A Szeged 2011–Grosics Akadémia új stadionját 2019 nyarán avatják a Tisza-partiak a Dorozsmai úti volt Napfény Kemping területén, igaz, Takács nem hiszi, hogy őt is átvezénylik edzőnek Gyuláról Szegedre.

– A szegedi klubtulajdonos, Kiss-Rigó László püspök úr sokat tesz azért, hogy az NB III-ban második helyen telelt szegedi csapat a következő idényben a második vonalban szerepeljen. Majd a cél az, hogy az élvonalba verekedje magát. Ehhez persze alaposan meg kell erősíteni a játékoskeretet – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.