Sport

Egy kézzel döngöli porba ellenfeleit a világ egyetlen amputált bokszolója

Bors

Létrehozva: 2019.02.12.

<p>Azt gondolhatnánk, a közelébe sem kerülhet a profi sportnak - ennek ellenére ő sikeresen vesz minden akadályt, ami elékerül - akár a ringen belül, akár azon kívül.</p>

Nem lennénk meglepve, ha hamarosan egy hollywoodi producer vetne szemet Vaggelis Chatzis életének történetére, és pár év múlva már a filmvásznon nézhetné vissza a saját meccseit a Görögországban született, de jelenleg Nagy-Britanniában élő öklöző.

Chatzis jobb karját még csecsemőkorában amputálták könyök alatt, miután az orvosok tumort fedeztek fel benne - így gyakorlatilag egész életét egy ép karral töltötte, ami miatt már gyerekként is sokat támadták, később pedig emiatt masszív düh gyülemlett fel benne, amit sajnos bulikkal, ivással és kocsmai bunyókkal igyekezett levezetni - egészen addig, amíg 21 éves korában be nem lépett egy edzőterembe.

“Olyan volt ez, mint amikor meglátsz egy igazán csinos nőt, és egyből beleszeretsz” - írta le az érzést visszatekintve a férfi, aki egyből tudta: a boksz lesz az új szenvedélye. 

Kiderült: igencsak jó benne, ráadásul edzői megoldották, hogy az amputált karjára is húzhasson kesztyűt, így azzal is odacsaphat ellenfelének - ami igen különös, szokatlan bokszstílust eredményezett nála. Végül 2015-ben a profik közt találta magát. Első mérkőzését Athénban tartották 3000 ember előtt, ahol egyöntetű pontozással nyert és ezzel sporttörténelmet is írt - ő lett ugyanis a világ első (és máig egyetlen) egykarú profi ökölvívója. Sajnos a második meccsét elvesztette, később pedig lesérült, ami miatt hosszabb időre távol kellett maradnia a ringtől - 2018 decemberében azonban visszatért, méghozzá győzelemmel. 

Vaggelis Chatzis jelenleg is profi karrierjét építgeti, valamint másokat - elsősorban mozgássérülteket - tanít bokszolni - írja az Oddity Central.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el