Mától a műsor forgatókönyvének megfelelően a Bajnokok és a Kihívók csapata is két-két új játékossal bővül. Előbbiekhez csatlakozik Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok, aki vívóakadémiát indítana útjára, hogyha megnyerné a játékot.
– Egy vidéki városban nevelkedtem, ott tanultam meg vívni – mondta a Borsnak Patrik. – Ahogy ott bántak a gyerekekkel, nagyon megfogott, ezt szeretném én is továbbvinni. Fiatal korom ellenére úgy érzem, értek a gyerekekhez, szeretnek és én is szeretek nekik edzést tartani. Az akadémiát kínai és magyar támogatásból valósítanám meg, vannak ugyanis kapcsolataim. Partneri alapon az ázsiai országban és itthon is nyitnánk egy-egy utánpótlásnevelő központot, ehhez pedig a 20 millió forintos főnyeremény lenne a kezdőtőke.
A fiatal sportoló azt is elmondta, az edzettségével nincs gond, így a feladatoktól kevésbé tart, attól viszont annál inkább, hogy nem találja meg a helyét a Bajnokok csapatában. Szerencséjére a Kihívókkal ellentétben a profi sportolóknál nagy az összhang, adásról adásra kovácsolódtak igazi csapattá, és vették fel a kesztyűt a műsor elején verhetetlennek tűnő civilekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.