Kézilabda-vb: Máthé Dominik az új csodafegyverünk

Kézilabda-vb: Máthé Dominik az új csodafegyverünk

kézilabda vb
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 19. 08:15
<p>Máthé Dominik révén új csodafegyverre bukkant válogatottunk. A 19 éves játékos szerint ma elkaphatjuk a dánokat.  </p>
(szs)

A Svédország elleni 33-30-as vereséggel zárta csoportküzdelmeit csapatunk, amely a középdöntőben ma Dániával, vasárnap 20.30-tól Tunéziával, szerdán hattól a norvégokkal játszik. Amennyiben hattagú csoportjában négy közé jut, jövő tavasszal selejtezőt vív a 2020-as tokiói olimpiáért. 

Vajon sikerül? Egyértelműen örömteli, hogy a szinte a semmiből érkező Dominik a svédek ellen három asszisztja mellett hat gólt is szerzett.

– Csak addig voltam ideges – magyarázza a balatonfüredi tehetség –, ameddig az első he­test bevarrtam, akkor átszakadt bennem a pszichés gát.

A tinédzser nem vádolható pesszimizmussal, a három további meccsből hat pontban reménykedik. Na jó, teszi hozzá, Tunéziát biztosan elverik, de az olimpiai bajnok sem legyőzhetetlen:

– Január 6-án, Odensében előkészületi derbin 28-25-re nyertünk – emlékeztet. – Pihent vagyok, nekimegyek a falnak is! Estig gondolkodom, miként tudnám megtréfálni a dánokat. Ők se legyenek nyugodtak, ha már a svédeket is meg tudtam lepni…

Székely Márton kapus óvatosabb, a további három meccsből minimum két pontot tervez:

– Túlzás azt állítani, hogy mi vagyunk az esélyesek, ráadásul Mikkel Hansen csütörtökön a norvégok elleni 30-26-os találkozón 14 gólt dobott… Telt ház várja a hazaiakat, míg január elején síri csend honolt az odensei csarnokban…

Lékai dühös

Válogatottunk egyik legjobbja, Lékai Máté kikészült, amiért néhány magyar drukker – főleg az egyiptomiak elleni 30-30 és az argentinok elleni 25-25 után – úgy szidja a csapatot, mint a bokrot:

– Higgyék el, mindent megteszünk! – mondta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.