Kalapáccsal verte szét a doppingmintáját

Kalapáccsal verte szét a doppingmintáját

kínai
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 29. 12:00
K. D.

Kalapáccsal verte szét doppingmintáját a háromszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok kínai gyorsúszó, Szun Jang, és ebben segített neki a testőre is. Tettéért örökös eltiltást kaphat. 

A két méter magas bajnok – bár tagadta a The Sunday Times brit lap információit – azzal védekezett, hogy az ellenőrök több hibát is elkövettek. Az ügy tavaly szeptemberben történt, csak most derült ki. A Nemzetközi Úszószövetség nem büntette meg Jangot, a WADA emiatt a nemzetközi Sportdöntőbíróság elé vinné a történteket.

– Ez a mintavétel manipulálása, véletlenül senki nem veri szét a tesztjét. Ráadásul, ha kalapáccsal tőr-zúz, akkor nemcsak a minták lehetnek veszélyben, hanem a dolgozók is – mondta a Borsnak Tiszeker Ágnes, a Ma­gyar Antidopping Csoport elnöke, hozzátéve: a magyar sportolók kulturáltak. 

A kínai klasszis korábban már megbukott doppinggal, de 2014-ben csak három hónapra tiltották el, mert a „mellkasi fájdalmaira szedett gyógyszer” tartalmazta a tiltott szert. Úszótársai szerint azonban nem tisztán sportol: 

– Szun Jang lilát pisil – mondta a riói olimpián az ötszörös világbajnok Camille Lacourt. 

Szun Jang, a rosszfiú

2013: jogosítvány nélkül egy kölcsönvett sportkocsival belehajtott egy buszba. Hétnapos börtönbüntetésre ítélték Kínában, a cellában a rossz kaja miatt háborgott.

2015: A kazanyi vb-n összetűzésbe keveredett egy brazil úszónővel, Larissa Oliveirával. A vita hevében megpróbálta megrúgni és lekönyökölni a 25 éves lányt.

2016: A riói olimpia egyik edzésén lefröcskölte riválisát, az ausztrálok olimpiai bajnokát, Mack Hortont.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.