Vizsgálatot követel a Fradi

Vizsgálatot követel a Fradi

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 18. 08:15
<p>Varga Roland kórházban, míg Lovrencsics Gergő otthon gyógyul.</p> <p>Mol Vidi - Ferencváros 2-1</p>
K. B.

Az Uzsoki Utcai Kórházban ápolják a Fradi középpályását, Varga Rolandot, miután a zöld-fehérek egyenlítő góljánál, amikor a labda már a kapuban volt, Vinícius úgy fejbe rúgta, hogy elvesztette az eszméletét. Bár hosszas ápolás után visszatért a pályára, másodpercekkel később elterült a gyepen, csak segítséggel tudták levinni és mentőautóba tenni. Állítólag semmire sem emlékszik, agyrázkódást szenvedett.

A Fradi másik focistáját, Lovrencsics Gergőt is le kellett cserélni, miután Kovács István úgy rácsúszott a lábára, hogy a bokája a duplájára dagadt. A középpályás ugyan a meccs után nyilvánosan bocsánatot kért, de mindketten megúszták a kiállítást, sőt  Vinícius még a sárgát is.

A bírónak jobban kellett volna óvnia a játékosok épségét – Rebrov

– A bíró kiengedte a kezéből a meccset, jobban kellett volna figyelnie a játékosok testi épségére – nyilatkozta az FTC edzője, Szerhij Rebrov. – Kiesett két játékosom, és főleg a gólunk utáni szituációnál érzem úgy, hogy ki kellett volna állítani a Vidi játékosát. Nem értem, a bírók miért nem mernek sokszor piros lapot adni.

Az FTC megkeresésünkre közölte, abban bíznak, hogy Varga és Lovrencsics januárban elkezdheti a felkészülést a csapattal.„Reggel óta folyamatosan csörögnek a telefonok, érkeznek az e-mailek, a Fradi-szurkolók az aggódás mellett azt kérik, a klub tegyen lépéseket a történtek ügyében. Az FTC fontolgatja, hogy a súlyos sérülést okozó Kovács és Vinícius miatt az MLSZ-hez fordul” – tájékoztatta lapunkat a klub. 

Kerestük a szövetséget, a tévéfelvételek alapján eltilthatják-e a két Vidi-játékost, de lapzártánkig nem válaszoltak. Egy hete a Kisvárda azon forrongott, hogy a játékosukkal szemben súlyosan szabálytalankodó diósgyőri Vernes Richárdot a videók alapján nem tilthatták el.                 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.