A közösségi médiában vetette fel valaki, hogy a Szilas becenevű, 2000-ben gyűrűn olimpiai arany-, azt megelőzően Atlantában ezüstérmet szerzett világ- és Európa-bajnok tornász 48 évesen újrakezdi.
Persze az élsporthoz elég korosnak tűnik.
– Én üzentem a Facebookon Szilasnak, hogy együtt ismét belevágunk! – ismeri el a Borsnak a hetvenegyedik életévében járó egykori szövetségi kapitány, az olimpiai bajnok korábbi mestere, Vereckei István. – A bejegyzésemet elolvasta a tanítványom, és „postafordultával” feltett egy olyan képet, amelyiken gyűrűn kitartja a keresztfüggést, szaknyelven szólva a Krisztust.
Szemmel látható, hogy Csollányon egy deka testsúlyfelesleg sincs, Vereckei ez alapján azt állítja: ha edzésbe állna sikerszerén, a gyűrűn, közel ötvenévesen is lenne esélye az első helyre a felnőtt magyar bajnokságon, tudniillik ereje, technikája mit sem kopott, a mezőny pedig nem túl erős. Erről szót ejtettek Gyálon, ahol Vereckei él, majd a közelgő ünnepek előtt a szakember készítette házi sárgabarack-pálinkával koccintottak.
S habár Csollány nem tér vissza, a Krisztusa továbbra is káprázatos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.