Bőrszíne miatt csúfolták, ezért kezdett bokszolni

Bőrszíne miatt csúfolták, ezért kezdett bokszolni

boksz
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 23. 09:30
<p>Oroyovwe revánsot tervez Harcsa ellen.</p>
szs

Évek óta uralja a honi 75 kilósok mezőnyét Harcsa Zoltán ökölvívó, aki most kemény kihívóval számolhat. A nigériai apától, magyar anyától származó 24 éves öklöző, Oroyovwe Isaac Szentesen született, de mivel 

az utcán a srácok csúfolták a bőrszíne miatt, nem volt nyugta, előbb cselgáncsozni kezdett, majd belekóstolt az ökölvívásba is azért, hogy meg tudja védeni magát. Ki­derült, nagy tehetsége van a bokszhoz, ezért Szentesről Szegedre került. Fejlődése azóta szembeötlő, hiszen az utóbbi két magyar bajnokságon két­-szer mérkőzött meg Harcsával. Előbb 2017-ben elődöntőt, pár napja pedig már finálét veszí­tett ellene.

– Eljön még az én időm. A decemberi meccsünk után Zoli elismerte, hogy ezúttal nehezebben bírt velem – mondta Oro­yovwe, aki év elején költözött a fővárosba, a Madárfészek klubhoz írt alá. Rengeteget köszönhet ukrán trénerének, Anatolij Gavrilovnak, akitől azt a tanácsot kapta, hogy ha még több erőt ad az ütéseibe, úgy a februári debreceni Bocskai-emlékversenyen visszavághat Harcsának.

– Bár felvehetném a magyar mellé a nigériai állampolgárságot is, nem teszem, mert inkább Harcsa testén keresztül kívánom kiharcolni a magyar válogatottságot, és kijutni a 2020-as tokiói olimpiára – tette hozzá magabiztosan. Az edzői tanulmányokat végző fiatalember keresetkiegészítésként egy barátja jóvoltából biztonsági őrként dolgozik. Általában oda szegődik, ahol a munkája miatt nem kényszerül edzéskihagyására, elvégre Tokió a legfőbb álma.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.