A női kézilabdázás nem a kisasszonyok sportja, Szalkai Adrienn súlyos sérülése is ezen állítás igazát példázza. Az ifjú játékos veséjét szétrúgták a Százhalombatta elleni, Pest megyei meccsen, ezért úgy döntött, hogy felhagy a versenysporttal.
– A második félidő felénél igyekeztem feltartóztatni a vendég százhalombattaiak rohamát, amikor egyik játékosuk oldalról érkezve a bordám alatt a térdével erősen megrúgott – emlékezett vissza a szörnyű pillanatra az átlövő, akit még mindig az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kezelnek.
Adrienn – már a meccs elején is megütötték, egy szélen vezetett akciónál a szemébe csaptak, és az bevérzett – azonnal érezte, óriási a baj.
– Fájdalmamban ordítottam, miközben hallottam, nem mozdítanak el fekvő pozíciómból azért, mert attól tartottak, hogy súlyos belső sérülést szenvedtem. Fél óráig feküdtem mozdulatlanul a pályán, mielőtt a mentők elszállítottak. Azt sose felejtem el, hogy a battai lányok sürgették a csapattársaimat, vonszoljanak már le, hadd folytatódjon a meccs, mert nincs kedvük későn hazaérni…
Adrienn Budapesten kétórás műtéten esett át, három részre szétrobbant jobb veséje legnagyobb részét kioperálták. Még nem tudja, mikor hagyhatja el a kórházat.
– Az eset következményeként eldöntöttem, hogy tizenegy év után abbahagyom az aktív sportot, a jövőben csakis gyógymasszőri tanulmányaimnak, a hivatásomnak élek – tette hozzá szomorúan.
A battaiak valószínűleg nem ússzák meg következmény nélkül a keménykedést. A Pest megyei kéziszövetség ugyanis teljes körű vizsgálatot indított, hogy kiderítse, kit, kiket terhel a felelősség a súlyos sérülés miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.