Elzavarta Kokót a táborból Öcsi bácsi

Elzavarta Kokót a táborból Öcsi bácsi

edzőtábor
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 26. 10:15
K. D.

A Duna Arénában megrendezett Vizesgála előtt élsportolók és mestereik meséltek arról, mit is jelent számukra a siker, valamint az edző–tanítvány vi­szony is előtérbe került. A beszélgetésen három legendás páros, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely és korábbi szövetségi kapitánya, Kemény Dénes, a kétszeres világbajnok úszó, Cseh László és mestere, Plagányi Zsolt, valamint az ötkarikás győztes bokszoló Kovács Kokó István és ed­zője, Szántó Imre osztott meg kulisszatitkokat. A negyvenéves bokszoló elmondta: számára a legnagyobb siker, hogy harminc éve ismeri Öcsi bácsit.

– A kapcsolatunkban voltak nehéz pillanatok is. Például kidobott az edzőtáborból – mondta Kokó. – A sport mellett dolgoztam, és délután kettő helyett csak háromra tudtam edzésre menni. A késést Öcsi bácsi a sa­ját stílusában kommentálta, ám annyira fáradt voltam, hogy nem abban a hangnemben válaszoltam vissza, ahogy egy sportolónak az edzőjével beszélni kell. Megfagyott a levegő a bokszteremben. Szántó Imre pedig hazazavart. Akkor megfordult a fejemben, hogy vége mindennek, azonban annyira fáradt voltam, hogy a csarnok aulájában elaludtam. Amikor felkeltem, azt láttam: hegyekben állnak a cigicsikkek az asztalon, és Öcsi bácsi ott ül mellettem. Nem keltett fel, és már harag sem volt benne. Annyit kérdezett csak, lehiggadtam-e. Igen – válaszoltam, majd este hétkor megtartotta az elmaradt edzést. Számomra ezt jelenti a jó edző-tanítvány kapcsolat.

Cseh László arról ejtett szót, hogy tizenhét év közös munka után 2014-ben miért hagyta el Turi Györgyöt, és miért Plagányit választotta. A kiválóság szerint a legnagyobb különbség a „régi Laci” és az „új” között az, hogy örömmel jár mostanában edzésre, megtanult mosolyogni.

– Régen gyomorgörccsel mentem úszni minden áldott nap. Most viszont élvezem a sportot. Többször is megkaptam, hogy sosem mosolygok, ez azonban megváltozott, mióta Zsolt foglalkozik velem – fogalmazott Laci.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.