Üvöltött az utolsó szakaszon az alezredes

Üvöltött az utolsó szakaszon az alezredes

spárta
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 20. 17:00
32 óra 23 perc alatt futott le 246 kilométert Kreidl Csaba alezredes. Egyeseknek még autóval is sok, ő azonban már harmadszor nyomta le.
Bors

Athénból Spártába kell eljutniuk a Spartathlonon induló ultrafutóknak, amire legfeljebb másfél napjuk, azaz 36 órájuk van. Az idei versenyen ömlött az eső és orkánerejű szél is hátráltatta a versenyzőket – mesélte a Kisalföldnek a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztályvezetője, Kreidl Csaba.

– Kemény volt. Mindenki a nagy melegre készül a Spartathlonon, de már a kiutazásunkkor sem volt hőség. Mondták többen, hogy egy ciklon el fogja érni a partokat, de nem vettük komolyan. A start napján már reggel esett – idézte fel az alezredes, aki idén már harmadszor futotta le ezt az elképesztő távot. A 112. kilométernél vette fel a fejlámpát és cserélt pólót. Az úton kisebb tavak alakultak ki, amelyekben bokáig elsüllyedt az ember. 

– A 140. kilométernél vacogtak a fogaim, 200-nál éreztem, hogy valami baj van a talpammal. Mint később, a 236. kilométernél kiderült: felázott, és tíz centiméteres felületen összegyűrődött a bőr rajta. Az utolsó 46 kilométer már nagyon fájdalmas volt, mintha minden lépésnél egy kés hegyébe léptem volna. A 236. kilométernél lévő ellenőrző ponton váltottam cipőt és zoknit, ott kérte a feleségem, hogy sétáljak be, de én inkább 5 perces kilométe­renkénti átlaggal továbbfutottam és végig üvöltöttem – mesélte.

A sors fintora, hogy az alezredes a verseny utáni napon már egy szál pólóban sétált: jó idő volt, még a szél sem fújt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.