Mindenkit lenyomott szkanderben Brigitta

Mindenkit lenyomott szkanderben Brigitta

katona
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 30. 09:15
Hu-Zo

Két aranyérmet szerzett a törökországi Antalyában, a szkander-világbajnokságon Kőváriné Ivánfi Brigitta. Sem ballal, sem jobbal nem tudta megverni senki a versenyen, amire ötven országból százan neveztek.

Brigitta a Magyar Honvédség Béketámogató-kiképző Központjának hivatásos katonája. Senior és masters kategóriában indult.

– Korábban tíz évig versenykerékpároztam, onnan váltottam – mesélte a Borsnak. – A szkanderben nagyon szigorú szabályok vannak. A rajt pillanatában a csuklónak egyenesnek kell lennie, a hüvelykujj felső percének látszania kell, a vállaknak az asztallal párhuzamosan kell állniuk, és a kapaszkodót fogni kell. Utána nem tilos a csuklózás, és testtel is bele lehet feküdni, de az egyik talpnak a talajon kell maradnia.

Brigitta edzőtársai fiúk, és néha a magánéletben is összekerül „szájhősökkel”:

– Kint, Antalyában el­mentünk megnézni a bazárt, ahol az egyik eladósrác felajánlotta, hogy versenyezzek ve­le. Esélye sem volt. Amikor lenyomtam, a mögöttem álló hölgyvásárlók elismerően megtapsoltak – idézte fel Brigitta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.